Zsinórban negyedik vereségét szenvedte el az alsóházi rájátszásban a DVSE. Együttesünk a 12. forduló egyik slágermérkőzésén 11-7-re kapott ki az UVSE vendégeként. A vereséggel továbbra sincs bebiztosítva a biztos bennmaradás, így továbbra sem nyugodhatunk meg.
Nyilvánvaló volt, hogy nem lesz egy sétagalopp az újpestiek elleni fellépés, főleg úgy, hogy két alapemberünket, Macsi Martint és Kis Ferencet is nélkülöznünk kellett. Ennek ellenére nem érkezett feltartott kezekkel a Hajósba a DVSE, amely becsülettel beleállt a mérkőzésbe, de az első negyedben rendre kihagyta a helyzeteit. Az UVSE sem használta ki az összes helyzetét, de így is kettővel ellépett nyolc percet követően. (2-0)
Macsi Patrik fújt ébresztőt a második játékrész elején, de mire lendületbe kerültek volna a debreceniek, már hárommal vezetett a házigazda. Smitula Gergő kozmetikázott a negyed felénél, Tőzsér Dávid pedig egy gólra zárkóztatta a mieinket a félidő előtt két perccel. Sajnos több már nem volt a vendégek játékában, az Újpest ellenben egyszer még eredményes volt a nagyszünet előtt. (5-3)

(Smitula Gergő kétszer volt eredményes. Fotó: Nagy Anita)
Nem alakult rózsásan a folytatás sem: a hazaiak találtak be először, melyre Andro Gagulics válaszolt előnyből. Hiába záporoztak a lövések a vendéglátó kapujára, a mai napon semmi sem akart összejönni, pláne a gól nem. Éppen ezért, a záró felvonás előtt eldőlni látszott a mérkőzés. (8-4)
Az utolsó negyed elején tovább nyílt az olló. Pónya Tibor és Andro Gagulics góljával egy utolsó rohamra indult a DVSE, de ekkor már eléggé késő volt. Smitula Gergő nem sokkal később meglőtte a hetediket, de talán az egész találkozó összképét jól jellemzi, hogy hiába volt hátra még három és fél perc, többször nem tudtak betalálni a debreceniek. Az UVSE 11-7-re győzött, mellyel beérte pontszámban a DVSE-t, az egymás elleni eredmények révén viszont nem tudta megelőzni.
„Küzdöttünk, hajtottunk, de ez most ennyire volt elég. Érződött, hogy hiányzik két kulcsjátékosunk, az elején kicsit a buszon is maradtunk, de a támadójátékunk szinte végig gyenge volt. Remélem, jövőhéten végre visszatérünk a helyes útra.” – nyilatkozta a meccs után Kádár Kálmán vezetőedző.
A DVSE a következő mérkőzését jövőhét pénteken játssza a KSI ellen. Mondani sem kell, az év utolsó hazai bajnokiján kötelező a győzelem.
E-ON Férfi OB1, 12. forduló
UVSE – DVSE-Master Good 11-7 (2-0, 3-3, 3-1, 3-3)
DVSE: Krémer (kapus) – Gluhaics, Vidovenyecz, Pónya 1, Mihov, Macsi P. 1, Tőzsér 1. Cserék: Rajna (kapus) – SMITULA 2, GAGULICS 2, Niklász, Borsos, Dénes, Kiss N.


