A vártnál sokkal nehezebben, egy góllal győzött a Neptun VSC ellen a DVSE-Master Good az OB1/B 6. fordulójában. A több alapemberét nélkülöző házigazda néhány perccel a vége előtt még hátrányban volt, de végül sikerült behúzni a meccset.

Vendég találattal indult a mérkőzés, melyre hárommal válaszoltak a debreceniek. A DVSE góljait három korábbi élvonalbeli játékos, Macsi Martin, Tőzsér Dávid és Stefanidesz Levente szállították. Ekkor még nem tűnt úgy, hogy komolyabb probléma lehet a három pont megszerzésével. (3-1)

A második negyedben olyan történt, ami talán még sosem, amióta a DVSE a másodosztályban szerepel. A csapat nem lőtt gólt a játékrész alatt. Igaz, a Neptun is csak egyet, így a félidőben egy gól maradt a hazaiak előnyéből. (3-2)

(Macsi Patrik, két fontos gólt lőtt)

Macsi Patrik akciógóljával indult a második félidő, a vendég szépítés után pedig ismét a hazaiak csapatkapitánya volt eredményes. A Neptun erre is válaszolt, maradt tehát az egy találat különbség a felek között. (5-4)

Rémálomszerűen indult az utolsó felvonás, miután a vendégek néhány perc alatt kettőt lőttek és átvették a vezetést. Szerencsére érkezett Kis Ferenc, majd Macsi Martin, így az utolsó perc előtt ismét a mieinknél volt az előny. Egy gólos hazai vezetésnél a kapust lehozta és előnyben az egyenlítésért támadhatott a Neptun, de sikerült kivédekezni. A DVSE-Master Good 7-6-ra győzött egy vártnál sokkal nehezebb meccsen és megszerezte zsinórban negyedik sikerét.

“Magam sem számítottam, hogy ez egy ennyire nyögvenyelős mérkőzés lesz. Már az eleje sem indult túl jól, de aztán egyre jobban belebonyolódtunk a saját játékunkba. Elég kaotikusra sikeredett ez a találkozó, de a lényeg, hogy megvan a győzelem.” – nyilatkozta Kádár Kálmán vezetőedző.

Férfi Vízilabda OB1/B, 6. forduló

DVSE-Master Good – Neptun VSC 7-6 (3-1, 0-1, 2-2, 2-2)

Gólszerzők: Macsi P. 2, Macsi M., Tőzsér, Stefanidesz, Kis, Kardos, ill. Fazekas 2, Fülöp 2, Lantos, Füzesi

Együttesünk a következő fordulóban a közvetlen rivális YBL otthonába látogat.

Szép volt Fiúk!