Két, eddig nyeretlen együttes találkozik szombaton délelőtt a Zákány utcán. Az OB1 3. fordulójában Debrecen-Miskolc derbit rendeznek, amely bármelyik sportágban pikánsnak számít és két év után ismét vízilabdában is összejött ez a párosítás.
A felek a héten egy találkozót már játszottak: a hétközi fordulóban a DVSE Újpesten szenvedett 14-11-es vereséget, a Miskolc pedig hazai pályán kapott ki alaposan, 12-4-re az OSC-től. A borsodiaknak a szezonnyitó meccsük sem sikerült jól otthon, miután egyetlen találattal maradtak alul a Honvéddal szemben.
A Miskolcnál sok ismerős arccal találkozhatunk majd szombaton, hiszen több, egykor a DVSE-ben nevelkedő, vagy ott megforduló játékos szerepel aktuális ellenfelünknél. Tőzsér Dávid a nyári átigazolási időszakban igazolt az MVLC-be, Smitula Gergő néhány éve még a debreceniek csapatkapitánya volt, a román válogatottal az olimpiát is megjárt Oltean Sebastian nálunk mutatkozott be az élvonalban és Vismeg Botond is játszott egy szezont Debrecenben. Rajtuk kívül érkezett az olasz Pro Reccóból Giglio Rossi, Németországból a horvát Nino Blazevic, a máltai Sam Gialanze, valamint magyarokkal is erősítettek: az utánpótlás válogatott kapus Grieszbacher Márk az OSC-től, Mészáros Bálint Egerből, Szabó Gergő és Simon Balázs pedig a BVSC-ből érkezett Miskolcra. A tavaly a tizedik helyezett csapat élére a háromszoros olimpiai bajnok edző, Kemény Dénes fia, a korábban a BVSC-t irányító Kemény Kristóf került.

(Krémer Balázs több szempontból is nagyon várja a mérkőzést. Fotó: Nagy Anita)
„Szerdán nagyon fontos találkozót buktunk el az UVSE ellen, ami után nyilvánvalóan csalódottak voltunk. Éppen ezért szeretnénk ezt kijavítani egy talán még erősebb csapat, a Miskolc ellen. Az elmúlt két napban alaposan kielemeztük a játékokat és remélem rájuk tudjuk erőltetni az akaratunkat. Nekem személy szerint is nagy motivációt jelent a szombati meccs, hiszen ez lesz a bemutatkozó találkozóm a debreceni közönség előtt.” – nyilatkozta a mérkőzés előtt Krémer Balázs, a DVSE-Master Good nyáron érkezett kapusa.
A DVSE-Miskolc bajnokit szombaton délelőtt 11 órától rendezik a Debreceni Sportuszodában.

