Az Invictus elleni bosszantó vereséget követően újabb “hazai” mérkőzés vár a DVSE-Master Good-ra. Az együttes szombaton délután a Tatabányát fogadja Nyíregyházán.

A felek két évvel ezelőtt még az élvonalban mérkőzhettek meg egymással, azóta viszont sajnos egyik csapatnál sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerették volna. A TVSE két évvel ezelőtt esett ki a másodosztályba, a debrecenieknek pedig ugyebár tavaly sikerült ez a “bravúr”.

A Tatabánya eddig nem szerepel igazán jól az OB1/B-ben és jelenleg a tízes szám bűvöletében élnek. Az együttes tíz találkozón mindössze tíz pontot szerzett és ezzel a tizedik helyen áll a tabellán.

(Kádár Kálmán és csapata a győzelemre hajt)

A DVSE az előző fordulóban elszenvedte első vereségét az Invictus ellen, így az élboly kicsit összébb rázódott. A csapat továbbra is a listavezető, és ezt szeretnék megőrizni, melyhez a legegyszerűbb út egy magabiztos győzelem a tatabányaiak ellen.

A találkozót szombaton délután öt órakor rendezik a Nyíregyházi Uszodában. A mérkőzésre a belépés ingyenes.

Hajrá DVSE!