Második mérkőzését is elveszítette a bajnokságban a DVSE-Master Good. Kádár Kálmán tartalékosan felálló csapata 14-11-re kapott ki a PTE-PEAC otthonában.
Gólzáporos játékot hozott az első játékrész az újonc PTE-PEAC és a címvédő összecsapásán. A tavalyi év gólkirálya, Macsi Patrik lőtte a mieink első találatát. A hazai egyenlítést követően Stefanidesz Levente büntetőből szerezte meg ismét a vezetést a debrecenieknek. Krizsai Bence akciójával már kettővel ment a DVSE, majd Macsi Martin is beköszönt. A hátralévő két és fél percben azonban egyenlített a házigazda, így 4-4-es döntetlennel ért véget az első nyolc perc.
A pécsiek lendülete a második negyedben is kitartott, a mieink játékáról viszont ezt sajnos nem lehetett elmondani. Habár Macsi Martin góljával még mi vezettünk, a félidőig több debreceni már nem esett, a PTE viszont négyszer is betalált. Féltávnál 8-5-re vezetett a vendéglátó, ráadásul Macsi Martint fél perccel korábban végleg cserével kiállították.
Fordulás után sem javult a mieink teljesítménye, a pécsiek viszont ebben a játékrészben is meglőtték a saját maguk négy gólját. A DVSE mindkét találatát Stefanidesz Levente szállította. Az utolsó negyedhez érve már 12-7 volt oda és ekkor már a nagyobbik Macsi-testvérre, Patrikra sem számíthatott Kádár Kálmán, ugyanis őt is kiszórták a bírók.

A záró felvonásban huszáros hajrába kezdett a több fiatal utánpótlás játékossal játszó együttesünk. Bő két perc alatt sikerült két gólosra csökkenteni a hátrányt, közelebb azonban már nem sikerült kerülni ellenfelünkhöz. A PTE-PEAC 14-11-re győzött, a DVSE pedig továbbra is vár az első pontok megszerzésére.
“Több alapemberünk nem tudott elutazni velünk erre a mérkőzésre, melyet egy hosszú utazás előzött meg, így kellett medencébe ugranunk. Sajnos nem is játszottunk jól, a Macsi testvérek érthetetlen végleg cserés kiállítása pedig nagyjából meg is pecsételte ennek a fiatal csapatnak a sorsát. Letudtunk két, nagy utazással járó idegenbeli túrát és bízom benne, hogy Debrecenben vissza tudunk majd vágni nekik. Megyünk tovább és jövőhéten végre itthon játszunk.“- nyilatkozta a lefújást követően Kádár Kálmán vezetőedző.
Férfi vízilabda OB1/B, 2. forduló
PTE-PEAC – DVSE-Master Good 14-11 (4-4, 4-1, 4-2, 2-4)
Gólszerzők: Szabó G. 3, Tóth Gili 3, Galambos 2, Tóth Á. 2, Varga Á., Vodovenyecz, Pónya, Malcolm-Teleky, Ill. Stefanidesz 5, Macsi M. 2, Macsi P., Rózsa, Krizsai, Kardos
Folytatás jövő hét szombaton az ASI ellen, Debrecenben.
Hajrá DVSE!