Négygólos sikert aratott a Hódmezővásárhely otthonában a DVSE-Master Good az OB1/B 5. fordulójában. Kádár Kálmán együttese győzelmével továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a másodosztályt.
Remekül kezdte a találkozót a DVSE, másfél perc után már 2-0-ra vezetett a vendég együttes Macsi Martinnak köszönhetően. Újabb másfél perc elteltével Dienes Balázs növelte háromra a debreceni gólok számát. A negyed vége a hazaiaké volt, akik felzárkóztak, de a vezetést már nem tudták átvenni. (3-3)
Mindössze három gólt hozott a második negyed, 2-1-es DVSE-leosztásban. Macsi Patrik megúszásgólja révén ismét a mieinknél volt az előny, a játékrész végén pedig Tőzsér Dávid volt eredményes. (4-5)
Fordulás után fokozta a tempót Kádár Kálmán csapata és ez az eredményen is meglátszott. Tőzsér Dávid nyitotta a gólok sorát, majd Rácz Máté talált be. A negyed derekán Dienes Balázs is beköszönt, majd Macsi Martin volt eredményes akcióból. Hátul a védelem remekül összeállt, így megnyugtató, ötgólos előnnyel fordulthatott a záró felvonásra a DVSE. (4-9)

Az utolsó nyolc percre a lényegi kérdése eldőltek, már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyernek a debreceniek. A HVSC lőtte az első kettőt, az utolsó szó viszont a vendégeké és Tőzsér Dávidé volt, aki 17 másodperccel a vége előtt állította be a 6-10-es végeredményt.
„Kifejezetten nehéz mérkőzés volt, de erre is számítottunk. Hátul a védekezés jól összeállt, elől viszont nem voltunk kellően pontosak, rengeteg ziccert kihagytunk. Örülök, hogy megszereztük a három pontot.” – nyilatkozta a meccs után Kádár Kálmán, a DVSE-Master Good vezetőedzője.
OB1/B, 5. forduló
HVSC – DVSE-Master Good 6-10 (3-3, 1-2, 0-4, 2-1)
Gólszerzők: Barna 2, Józsa, Badó, Kudella, Tóth B., ill. Macsi M. 3, Tőzsér 3, Dienes 2, Macsi P. Rácz M.
Együttesünk a következő fordulóban a Neptun otthonába látogat.
Hajrá DVSE!