Győzelemmel zárta utolsó idegenbeli mérkőzését az idei szezonban a DVSE-Master Good. Az együttes 14-9-re nyert a TVSE otthonában az OB1/B 24. fordulójában.

Rózsa Bence centergóljával indult a mérkőzés, a következő támadásból pedig Somorjai Sebestyén duplázta meg az előnyt. A mieink mindössze egy gólt engedtek a vendéglátónak az első nyolc percben, cserébe még kettőt lőttek Macsi Martinnak köszönhetően. (1-4)

Hazai találattal indult a második negyed, majd Keresztes Kristóf helyezett el egy gólt a TVSE kapujába. A debreceniek ezen kívül mindössze egyszer voltak eredményesek a félidőig. Másfél perccel a vége előtt Szőke Benedek talált be. A félidőben 6-4-re vezetett a DVSE-Master Good.

Fordulás után tovább zárkózott a Tatabánya. Tőzsér Dávid góljára kettővel válaszoltak a hazaiak, akik nem adták könnyen magukat. Egyenlíteni azonban nem tudtak, mivel Macsi Patrik és Macsi Martin góljával őrizte az előnyét a vendég csapat. (7-9)

(Macsi Martin volt a DVSE-Master Good legeredményesebb játékosa)

A záró játékrészben aztán fokozatot váltottak a mieink és néhány perc alatt eldöntötték a találkozót. Macsi Martin kettőt vágott a negyed elején, majd Dienes Balázs, Szőke Benedek és Tőzsér Dávid is beköszönt. a A DVSE-Master Good 14-9-re győzött és megszerezte a 23. győzelmét a bajnokságban.

“Védekezésben nem játszottunk jól, de ez talán betudható az utazásnak is. Elől viszont szép megoldásokat láttam, aminek örülök. A legfontosabb, hogy megvan a három pont.” – nyilatkozta a mérkőzés után Kádár Kálmán, a debreceniek vezetőedzője.

Férfi Vízilabda OB1/B, 24. forduló

TVSE – DVSE-Master Good 9-14 (1-4, 3-2, 3-3, 2-5)

Gólszerzők: Galler 4, Albert 3, Gombos, Komáromi, ill. Macsi M. 5, Szőke 2, Tőzsér 2, Macsi P, Rózsa, Somorjai, Keresztes, Dienes

Együttesünk a következő mérkőzését egy hét múlva játssza a sereghajtó Kecskemét ellen, csaknem fél év után ismét saját medencéjében, a Debreceni Sportuszodában.

Szép volt Fiúk!