A Fehérvár VS ellen folytatja az OB1/B küzdelmeit a DVSE-Master Good. Listavezető együttesünk célja, hogy a meggyőző őszi teljesítmény után most se okozzon gondot a székesfehérváriak elleni mérkőzés.

A felek legutóbb november november közepén találkoztak egymással, akkor a mieink magabiztos, 16-5-os győzelmet arattak idegenben. A papírforma alapján most is a debreceniek az esélyesek, hiszen a Fehérvár a 11. helyen áll a tabellán 6 győzelemmel, 1 döntetlennel és 13 vereséggel.

(Tőzsér Dávid ősszel négyszer volt eredményes a Fehérvár ellen)

Ellenfelünk szintén egy fiatal együttes, a játékosok közül többen játszottak az élvonalban is korábban, így semmiképpen nem szabad félvállról venni őket. A legutóbbi fordulóban megverték az Oázist, néhány játéknappal azelőtt pedig csupán egy góllal kaptak ki a dobogós ASI-tól.

A DVSE idén még hibátlan és továbbra is vezeti a másodosztályt. Remélhetőleg a soron következő bajnoki sem fog gondot okozni Macsi Patrikéknak és újabb értékes győzelemmel zárják a 21. fordulót.

“Két hét szünet után játszunk ismét, szerencsére egy kicsit tudott pihenni a csapat. A fehérváriak otthonában ősszel fölényes győzelmet arattunk és az a cél, hogy hasonló teljesítménnyel rukkoljunk elő hazai pályán is. Fontos mérkőzés vár ránk, amit szeretnénk behúzni.” – nyilatkozta a találkozó előtt Kádár Kálmán vezetőedző.

A DVSE-Master Good – Fehérvár VS bajnokit szombaton este hat órától játsszák Nyíregyházán.

Mindent bele Srácok!