Tatabányára utazik az OB1/B 24. fordulójában a DVSE-Master Good. Habár részünkről már nincs tétje a bajnokinak, a győzelem lehet az egyetlen elvárható eredmény a debreceniek részéről.
Mint ismert, a DVSE-Master Good az előző játéknapon legnagyobb riválisa, az Invictus otthonában győzött, így három meccsel a vége előtt bezsebelte a bajnoki címet és visszajutott az élvonalba. A teher tehát már lekerült a mieink válláról, ettől függetlenül a cél, hogy a hátralévő mérkőzéseket is behúzza Kádár Kálmán együttese.
Első lépésként a TVSE otthonába látogatnak a debreceniek – érdekesség, hogy ezt a párharcot két évvel ezelőtt még az OB1-ben rendezték volna. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és a Tiszán túli városban is…

(Tőzsér Dávid decemberben három gólt szerzett a TVSE ellen)
A felek az őszi idényben találkoztak utoljára december legelején. Akkor a DVSE Nyíregyházán fogadta a tatabányaiakat és győzött magabiztosan 16-7-re. A papírforma ezúttal is csapatunk mellett szól és remélhetőleg sikerül is majd begyűjteni az újabb három pontot.
“Bajnoki cím de vagy oda, szeretnénk győzni Tatabányán. Utolsó idegenbeli meccsünk a szezonban, ahová győzelmi szándékkal utazunk el a Dunántúlra.” – nyilatkozta a bajnoki előtt Kádár Kálmán vezetőedző.
A TVSE – DVSE-Master Good bajnokit szombaton délelőtt fél 12-től játsszák Tatabányán.
Hajrá DVSE!