A tavalyi 12. helyezett látogat a címvédőhöz az OB1/B hatodik fordulójában. Kádár Kálmán együttese a Neptunt fogadja hazai medencében szombat délelőtt.
A kezdeti bizonytalanság és az azzal járó két vereség után rátalált a helyes útra a DVSE-Master Good és az elmúlt három játéknap három győzelmének köszönhetően már a harmadik helyen áll a tabellán. A debreceniek tovább tapadhatnak az éllovas YBL-AVUS pároshoz, amennyiben legyőzik a Neptun együttesét.

Ellenfelünk tavaly az alsóház mezőnyéhez tartozott és végül a 12. helyen végzett a 14 csapatos másodosztályban. A jelenleg ismét a 12. pozícióban tartózkodó fővárosi csapat eddig három vereség mellett egy döntetlent és egy győzelmet könyvelhetett el: egyetlen sikerüket két játéknappal ezelőtt a Hódmezővásárhely otthonában aratták, amikor is 9-7-re diadalmaskodtak.
“Lesz majd néhány hiányzónk a megszokott keretből, de igy is magabiztos győzelmet várok a csapatomtól. Hazai medencében szállunk vízbe , úgyhogy mindenféleképpen plusz motiváció kell legyen nekünk az, hogy kiszolgáljuk a hazai közönséget.” – nyilatkozta a találkozó előtt Kádár Kálmán, a debreceniek vezetőedzője.
A DVSE-Master Good – Neptun VSC bajnokit szombaton délelőtt játsszák a Debreceni Sportuszodában. A mérkőzésre a belépés ingyenes!
Hajrá DVSE!