A Hódmezővásárhely otthonában ugrik medencébe pénteken este a DVSE-Mater Good. Kádár Kálmán együttesének célja, hogy megőrizze hibátlan mérlegét és megszerezze zsinórban ötödik bajnoki sikerét az OB1/B ötödik játéknapján.

A mieink kedvező előjelekkel várhatják a találkozót, mivel eddig egészen káprázatosan teljesítenek. A szezonrajt nem is sikerülhetett volna jobban: az együttes az Eszterházy, a VIWA OSC és a Cegléd után az előző hétvégén az AVUS Szombathelyt is legyőzte. A kiváló kezdést követően pénteken este a HVSC otthonába is a három pontért utaznak a debreceniek.

A Hódmezővásárhely eddig két győzelemmel és két vereséggel áll a tabella hatodik helyén. Ellenfelünk két győzelemmel kezdte a bajnokságot – a nyitófordulóban az ASI ellen nyert a fővárosban, majd az Eszterházy otthonából is sikerrel távozott. Ezt követően azonban jött két vereség a VIWA OSC-vel és a Cegléddel szemben.

(Kádár Kálmán reméli, hogy meglesz az újabb siker. Fotó: Nagy Anita)

Van néhány hiányzónk betegség miatt sajnos, Berki Richárd, Patai Ábel és Szilágyi Botond nem tudtak elutazni velünk. Ettől függetlenül a három pont a célunk és azt gondolom, csapat képes is arra, hogy begyűjtse az újabb győzelmet. Tudjuk, hogy a Hódmezővásárhely egy nagyon erős ellenfél itt az OB1/B-ben, különösen hazai medencében, éppen ezért fegyelmezett játékot várok végig a fiúktól.” – nyilatkozta Kádár Kálmán vezetőedző.

A HVSC – DVSE-Master Good bajnokit pénteken este hét órától játsszák a Gyarmati Dezső Uszodában.

Mindent bele Srácok!