A másodosztály Debrecentől legmesszebbre található együtteséhez látogat a DVSE-Master Good a bajnokság 17. fordulójában. Kádár Kálmán csapatának célja, hogy tovább folytassa a győzelmi szériáját és az AVUS Szombathely otthonából is elhozza a három pontot.
A nagy távolság és a szombat délelőtti meccskezdés miatt a debreceniek már péntek délután nyakukba vették az országot és egy jó nyolc órás buszút után érkeztek meg Szombathelyre.
A felek legutóbb a negyedik játéknapon találkoztak, akkor Debrecenben 14-7-es hazai győzelem született. A listavezető alighanem egy hasonló eredménnyel ismét elégedett lenne, de ehhez nyilvánvalóan lesz egy-két szava a szombathelyieknek is, akiknek ez lesz az első hazai bajnokijuk 2023-ban.
Az ötödik helyen álló AVUS egyébként nem kezdte jól a naptári évet, miután 11-3-ra kikapott Cegléden. Egy héttel később az Invictus elleni meccset elhalasztották, a legutóbbi fordulóban viszont nyerni tudott az Oázis otthonában. A csapatban a helyi fiatalokon kívül több, egykor az OB1-ben is megfordult pólós is játszik, többek között a tavaly még a PVSK-t erősítő Csaba Márton, vagy a 2015 és 2018 között Debrecenben játszó Szőke Szabolcs.

A DVSE-Master Good ezzel szemben még hibátlan idén, miután az Eszterházy, a VIWA OSC és a Cegléd elleni találkozóját is megnyerte. A sikersorozatot a hétvégén az AVUS ellen folytatnák a mieink.
“Talán nem mondok sok újdonságot azzal ha azt mondom, egy kifejezetten nehéz találkozóra számítok. A védekezésen sok fog múlni, ha az jól megy, akkor fogunk tudni építkezni elől is. Az AVUS-nál több, egykori élvonalbeli játékos is szerepel, rájuk külön készülnünk kell majd. Remélem, ülni fog a taktikánk és újabb értékes győzelmet aratunk Szombathelyen.” – vélekedett a bajnoki előtt Kádár Kálmán, a DVSE-Master Good vezetőedzője.
A találkozót szombat délelőtt 10 órakor játsszák Szombathelyen.
Mindent bele Srácok!