Visszavágott az őszi vereségért és legnagyobb riválisa otthonában lett bajnok a DVSE-Master Good! Kádár Kálmán együttese 14-11-re győzött az Invictus ellen és három fordulóval a vége előtt visszajutott az élvonalba!

A debreceniek nem feltétlenül voltak győzelmi kényszerben, hiszen nyolc ponttal vezettek a játéknap előtt és az ASI elleni zárómeccsen kívül két könnyebb mérkőzés vár még rájuk, de így kerek a történet! Az idei szezonban csak az Invictus tudta legyőzni a DVSE-t, amiért illett visszavágni. Szerencsére így gondolták a Srácok is!

Tőzsér Dávid góljával indult a rangadó, majd Szőke Benedek növelte kettőre az előnyt két perccel az első negyed vége előtt. A következő támadásból megszerezte az első találatát a vendéglátó, melyre rögtön válaszolt Berki Richárd. (1-3)

A második játékrészben megérkezett a meccsbe az Invictus is. Az egykor Debrecenben is megforduló Marnitz Gergő hozta közelebb övéit, kisvártatva pedig már az egyenlítés is megvolt. A vezetést azonban már nem tudta megszerezni a házigazda a DVSE játékosainak kösznhetően. A mieink góljait Macsi Patrik, Rózsa Bence és Macsi Martin szállították. A félidőben 6-5-re vezettek a debreceniek.

A harmadik negyed hozta a legtöbb gólt, összesen kilencszer voltak eredményesek a felek. Az Invictus egyre veszélyesebben játszott és nem engedte, hogy igazán ellépjen a DVSE. Macsi Martin góljával hiába vezetett hárommal a játékrész derekán a vendég csapat, a hazaiak percek alatt visszajöttek. Az utolsó nyolc perc előtt ismételten döntetlen volt az állás. (10-10)

(Berki Richárd fantasztikusan játszott és háromszor volt eredményes)

A záró felvonásban aztán bajnokhoz méltó módon darálta be ellenfelét Kádár Kálmán együttese. Macsi Martin előnyös találata után Tőzsér Dávid akcióból növelte kettőre a különbséget, majd Berki Richárd is beköszönt. A 14-11-es végeredményt Berki Richárd állította be fél perccel a vége előtt.

A DVSE-Master Good a győzelemmel revansot vett a novemberi vereségért és legnagyobb riválisa otthonában ért a csúcsra!

“Minden elismerésem a srácoké, elképesztő munkát tettek bele a mai meccsbe! Az ellenfél mellett a külső körülményekkel is meg kellett küzdenünk, de óriási szívvel harcoltunk és feltettük az i-re a pontot! Kifizetődött a rengeteg munka, amit egész évben elvégeztek a fiúk. Mindezt úgy, hogy egytől egyig vagy tanulnak, vagy dolgoznak, azt gondolom, így még nagyobb elismerés és tisztelet jár nekik. Ezekért a pillanatokért érdemes az edzői hivatást választani, mindenkinek nagyon köszönöm és gratulálok a csapatnak!” – nyilatkozta a lefújás után a bajnok vezetőedző, Kádár Kálmán.

Férfi Vízilabda OB1/B, 23. forduló

Invictus SC – DVSE-Master Good 11-14 (1-3, 4-3, 5-4, 1-4)

Gólszerzők: Marnitz 2, Nagy R. 2, Szőke Á. 2, Tóth Á. 2, Kovács M. Bukta, Bölcskei ill. Macsi P. 3, Macsi M. 3, Berki 3, Szőke B. 2, Rőzsa, Tőzsér

Együttesünk három találkozóval a vége előtt visszajutott az élvonalba! A DVSE a következő fordulóban a Tatabánya otthonába látogat április 15-én.

SZÉP VOLT FIÚK!