A közvetlen rivális Invictus együttesét fogadja a DVSE az OB1/B 10. fordulójában. A Debreceni Sportuszoda 50 méteres medencéjének bezárása miatt Nyíregyházán megrendezett rangadó több szempontból is igazán pikánsnak ígérkezik.

A debreceniek eddig hibátlan teljesítménnyel, kilenc meccs-kilenc győzelem mérleggel vezetik a másodosztályt, épp az Invictus előtt. Az olimpiai bajnok Kis Gábor vezette együttes hét győzelem és egy döntetlen mellett mindössze egyszer, az ASI ellen kapott ki 8-6-ra hazai pályán, az ötödik játéknapon.

Az ellenfélnél több ismerős arc is vízbe ugrik majd a hétvégén. Az együttesben játszik a tavaly még a DVSE-Master Good vezetőedzői posztját betöltő Süveges Máté, valamint a szintén több évet Debrecenben vízilabdázó Zsilák László is. Kis Gábor vezetőedző a Kecskemét elleni győzelmüket követően így vélekedett a közelgő DVSE elleni rangadóról: „1 hét múlva számunkra az idei szezon legfontosabb mérkőzése következik. Nagyon bizakodó vagyok, hogy ott is a jó arcunkat fogjuk tudni mutatni.”

(Kádár Kálmán reméli, hogy sikerül behúzni a rangadót. Fotó: Nagy Anita)

A tét nem kicsi, hiszen amennyiben a debreceniek nyernének, három fordulóval a téli szünet előtt nyolc ponttal vezetnék az OB1/B-t.Tisztában vagyunk vele, hogy mennyire fontos mérkőzés vár ránk. Az elmúlt hetekben azon dolgoztunk, hogy az Invictus elleni bajnokira legyen meg a top formánk. Tudják a srácok is, mennyire fontos találkozó előtt állunk. Nagyon nehéz lesz, de a győzelem a célunk.” – nyilatkozta Kádár Kálmán, együttesünk vezetőedzője.

A DVSE-Master Good – Invictus bajnokit szombaton délben rendezik a Nyíregyházi uszodában. A mérkőzésre a belépés ingyenes!

Mindent bele Srácok!