Oázis SC – DVSE-Master Good: az utolsó fogadja az elsőt az OB1/B 9. fordulójában. A nyolc győzelemmel rendelkezdő debreceniek a kilencedikre hajtanak az eddig nyolc vereséggel álló fővárosi csapat ellen.
Kádár Kálmán együttese az elmúlt hetekben sajnos már nem tud “természetes közegében”, jelen esetben a Debreceni Sportuszoda 50 méteres medencéjében edzeni, ettől függetlenül a hit és az akarat megállás nélkül viszi előre a srácokat. A legutóbbi játéknapon 11 gólos sikert arattak a Fehérvár VS otthonában, szombaton pedig újabb idegenbeli túra vár rájuk Budapesten.

(Győzni megyünk az Oázishoz!)
Ellenfelünk finoman szólva sem áll jól a bajnokságban, miután eddigi összes mérkőzését elveszítette. Kis szerencsével ez akár másképpen is alakulhatott volna, mivel a legutóbbi négy meccsből kétszer mindössze egy, egyszer pedig két góllal kaptak ki aktuális ellenfelüktől. A papírforma tehát egyértelműen a DVSE mellett szól és szeretnének is élni a lehetőséggel.
“Szombaton jön az Oazis, úgy gondolom hogy az eddigi eredmények alapján mindenféleképpen mi vagyunk az esélyesebbek, Remélem ezt be is tudjuk bizonyitani még akkor is ha az ő pályájukon játszunk Pesten. Volt néhány beteg, hiányzó játékos a héten, de a 3 pontot feltétlenül haza szeretnénk hozni a fővárosból.” – nyilatkozta Kádár Kálmán vezetőedző.
A mérkőzést szombaton délután fél öttől játsszák a Hajósban.
Hajrá DVSE!